5 Mar 2014

Rovás bankjegyek - teljes széria

Eljött a nagy pillanat, kész a bankjegy-sorozat utolsó darabja is. Ez alkalomból pár gondolatot is szerenék megosztani.
Először is a személyes fontosságát ennek a sorozatnak. Ugyan nem látszódott, hisz több, mint egy évig készült, mint egy mostoha projekt, de mégis fontos volt ez, egyben ez volt az első. És rengeteg dolgot tanultam ebből.
Ugyanis a pénzek alkalmasak arra, hogy a rovás legtöbb nyűgét és problémáját felszínre hozzák:
  • Kezdjük rögtön a számokkal: az egész ötlet alapvető mozgatója az volt, hogy a rovás számok a római számokhoz hasonlítanak sokkal inkább, mint az arab számokra, mint a tízes számrendszerre. Ez azonban inkább technikai jellegű gond volt, hiszen a négy karakteres 1000 helyére egy karakteres rovásjelet kellett betenni. A sokkal izgalmasabb problémát az okozta, hogy a rovásban nem létezik olyan, hogy 5000, 10000 vagy 20000 (ahogy római szám sincs ezekre). A rovás 1-től 100-ig sima összeadó módon működik, a 67 az 50+10+5+1+1 jelekből áll. A probléma 100 felett kezdődik: a 200 ugyanis 100+100 és 2×100 is (ugye szóban is kettőszáznak vagy kétszáznak mondjuk, amúgy érdekességképp megemlítendő, hogy a pénzeken helyesen kettőszáznak és kettőezernek kellene szerepelnie), ennek megfelelően ЖЖ és ЖII formában is értelmezhető lenne (Ж helyére a százas képzelendő, és jobbról balra olvasandó). Így a 786 lehetne (5+7)×100+50+10+10+10+5+1 is, és lehetne 500+100+100+50+10+10+10+5+1 is. Ez konvencionális kérdés, így is használják, úgy is. Látni kell, hogy amíg a 20000 mindenképpen 20×1000 és a 60 az 50+10, addig szükségképpen meg kell húzni a határvonalat, hogy hol van az összeadó és a szorzó módszer határa. Ezt a határt van, aki 100-nál húzza meg (ez esetben az önálló, modern időkben kitalált 500-as rovásjel sem szükséges), én magam először 2000-nél húztam meg a határt (ahogy a magyar nyelv is 2000-ig egybe, utána kötőjellel írja a számokat). Így az első szériában IIIXЖII volt a 2013, a 2000-es pedig mindkét változatban elkészült). Jelenleg azonban arra az álláspontra helyezkedtem, hogy ameddig csak lehet, menjen az összeadás, ez pedig a 4999, ami az utolsó olyan szám, ahol nem kell 4 ugyanolyan karaktert egymás után róni. Ez a pénzek esetén annyit jelentett, hogy a kétezres ЖЖ, az évszám pedig IIIIXЖЖ lett.
  • A számok egy másik problémája a szériaszám volt: ez ugye két betűből és 7 számjegyből áll. Nomármos, a hétjegyű számot ha mint milliós számot tekintjük, akkor is problémás átírni, ha egyesével írnánk át, akkor is a hétből 10-20 karakter keletkezne. Azt gondolom, a problémát sikerült nagyon elegánsan megoldani.
  • Ami szintén hamar felugrott problémaként, az a kétféle K kezelése. Egész végig a hagyományos módszer mellett kitartottam, de őszintén szólva a logikája sem annyira kifinomult, és leírni is rossz az aK-jelet (tükrözve sokkal jobban kézre állna szerintem, ez az egyik legkevésbé könnyen leírható karakter), úgyhogy kezdek hajlani arra, hogy lemondok erről a plusz karakterről.
  • A kiejtés szerinti írásmód és a hagyományos magyar nevek baja is kötelező kelléke a pénzeknek, hiszen Vagyóczky Károly neve minden egyes bankón ott szerepel. Emellett Széchenyi, Bethlen, Rákóczi is galibát okozott. Ezekben az esetekben a mainstream és a saját véleményem szerencsére egyező: itt karakterhűen lettek átvezetve a vitatott betűkapcsolatok (ch, e, th, cz). Egyben a latin rövidítések (del. sc. pinx. is karakterhűen lettek áthozva, amin lehet csóválni a fejet jogosan.)
  • A rovás jobbról balra való írása technikai gondot nem jelentett, azonban azt nem árt megjegyezni, hogy az igazi balról jobbra való gondolkodásmód szerint a háttérnek is tükrözve kellene szerepelnie és a portréknak kellene bal oldalon helyet foglalniuk. Ettől azonban eltekintettem, nem sok értelme lenne.
  • Komoly technikai gondot jelentett, hogy a széles körben nagy betűkkel szereplő feliratok mellett rengetek biztonsági célból alkalmazott milliméteres latin betűs szöveg is szerepel a pénzeken, vagy nagyobb, de a háttérbe olvadó. Ezek nagy része maradt latin, ahol könnyű volt, ott lett módosítva csak.
  • A kétezer és a kétszáz ugyan nem lett átírva, a Széchenyi kastély és a Hercules kút azonban szigorúan ki van javítva kötőjeles változatra. Hercules pedig Herkulessé lett konvertálva.
Végezetül felmerül a kérdés: szeretném-e, ha ilyen pénzzel fizetnénk? A válaszom egyértelmű, még ha esetleg meglepő is: nem. A pénzt ugyanis minden magyarnak és minden hazánkba látogató külföldinek használnia kell tudnia, és ugyan a magyarok színről és képről valószínűleg megismerik akkor is a pénzt, ha nem tudják elolvasni (bár ha megkérdezzük a járókelőket, ki szerepelt a 200-ason, sajnálatosan sokan nem tudnák), de egy külföldinek a 200 és a 2000 teljesen egykutya. Abban látok perspektívát, hogy a pénzre kerüljön a latin mellé rovás felirat, de jelen formájában ezen alkotások mögött gyakorlati tartalom nincs.
Mozaik a rovás pénzekből
Rovás 200 Ft
Rovás 500 Ft
Rovás 1000 Ft
Rovás 2000 Ft
Rovás 5000 Ft
Rovás 10000 Ft
Rovás 20000 Ft


12 comments:

  1. Fantasztikus munka! Köszönjük!

    ReplyDelete
  2. én azt mondom h nem kell azzal foglalkozni érti e a külföldi vagy sem mi van a magyar pénzen...ha idejön nézzen utána tanulja meg...nem nekünk kell alkalmazkodni!!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ez aztán az igazi XXI. századi hozzáállás. Nem is csoda, hogy egy értelmes ember sem marad az országban. De gondolom ez nem is baj, Ti majd jól elmagyarkodtok egymás között, semmi más nem számít.

      Delete
    2. Így aztán remek tempóban sikerülne is kitörölni a magyarságot a történelem további lapjairól. Tipikus rövidlátás. A magyar nyelv legszebb és legértékesebb emlékei nem rovásírással születtek, kevés kivételtől eltekintve - nehogy már megkönnyítsük a megőrzését...

      Delete
    3. Szerintem írjuk rá angolul. Azzal, hogy a magyarok nagy része nem érti, nem kell foglalkozni, hiszen kevesebb, mint tízmillió emberről beszélünk a hatmilliárdból... Kinek is kell alkalmazkodni? Főleg egy álhistorizáló, álnemzeti maszlag miatt...

      Delete
    4. nem vész el e szép nemzetség
      van még küldetése
      míg hármashalmon tündököl
      A kettőskereszt fénye!

      Delete
  3. Nem tudom, tudjátok-é, DE EZ EGY ESZEMENT BAROMSÁG, ugyanis a magyar AZ EGYETEMES és EURÓPAI (angolszász is!!!) KULTÚRA RÉSZE...
    Szinte mindenütt és mindenben LATIN BETŰKKEL (és jobbára!) ARAB SZÁMOKKAL VAGYUNK és LÉTEZÜNK, AMIÓTA ESZÜNKET TUDJUK...!!!! EZ AZ ŐSMAGYARKODÓ , AGYATLAN ERŐLKÖDÉS NEVETSÉGES, FELESLEGES... Akit érdekel, az tudja, hogy ÉPP IDŐBEN PUCOLTUNK EL A MONGOL SZTYEPPÉK KÖZELÉBŐL... s talán a 24. órában érkeztünk Európába, MÉG HA NEM IS A LEGBOLDOGABB ( és kissé terméketlen,susnyás,nyersanyag nélküli,stb...) KELETI FELÉRE, ahol éppen 1000 éve vergődünk úgy, ahogy csak lehet, ahogy csak tudunk.....

    ReplyDelete
  4. A poszt utolsó bekezdését ajánljuk mindenki figyelmébe. Ezzel nyilván nem kell mindenkinek egyet értenie, de talán a készítő motivációját illetően eloszlatja a kételyeket :)

    ReplyDelete
  5. Én találtam a wikipédián pár képet:

    rovas numeral 5000
    rovas numeral 10000

    És ez így megy száz MILLIÓIG




    Szóval a számjegyek leírása terén nem lenne gond

    ReplyDelete
  6. skincell pro mole and skin tag remover - What are the benefits of skin cell pro? I was looking for a cure-all product to use on my face that would make my problem go away. My face had always been prone to acne and had several scars from acne. However, my skin was dry, and the acne had largely disappeared. I didn't have any breakouts, yet I decided to give skincell pro a try. I read several reviews online and was intrigued by the positive feedback I got from others.

    ReplyDelete